Polgármesteri köszöntő

Tisztelt Olvasó!

Köszöntöm szeretett városunk, egyúttal az operett koronázatlan királya, Kálmán Imre szülővárosának honlapján.

Siófok egy emberek által ősidők óta lakott, magyarokkal már a honfoglalás időszakában is benépesített egykori kis halászfalu, ma pedig a Nyár Fővárosa Magyarországon. Számtalan a látnivalónk: gyönyörű villaépületek, ősfások, virágos parkok és terek, szökőkutak, szobrok, a Galerius Fürdő, a Kálmán Imre emlékház és még sorolhatnám. Különleges látványosság a város szimbóluma, a 2015-ben Európa legszebb főterévé választott területen álló, több mint száz éves víztorony. Menjenek fel, csodálják meg a panorámát a 360 fokban körbe forgó torony-csúcsából. Híres éttermeink, szállodáink mind az Önök kényelmét, igényeit szolgálják. Mindezzel együtt a város igazi szépségét, népszerűségét, ismertségét maga a Magyar Tenger, a csodálatos Balaton alapozza meg. A déli partra jellemző sekély vizű, homokos strandjaival, könnyen felmelegedő, minden korosztály számára fürdőzésre alkalmas, tiszta vízével, a számtalan vízi sportolási lehetőséggel, az elképesztően gyönyörű naplementékkel. Komoly programkínálatunkkal igyekszünk minden korosztály számára egész évben kikapcsolódási, szórakozási lehetőségeket biztosítani, ezzel is erősítve Önökben a szándékot, hogy újra és újra visszatérjenek hozzánk. Mert Siófok megunhatatlan és felejthetetlen…

dr. Lengyel Róbert
polgármester

Önkormányzat