HírekSzezonindító bérlőtalálkozó
A Balaton-parti Kft.-t néhány hónapja vezető Kósz Ágota meglepte a Petőfi sétány vállalkozóit: szezonindító bérlőtalálkozóra invitálta őket a bérlőjét kereső Thanhoffer villába. Ezek a megbeszélések korábban természetesen voltak, az elmúlt években azonban elmaradtak.
„Így kellett volna a korábbi években is, ez a megbeszélés is azt mutatja, hogy az új ügyvezető számára fontos az együttműködés, a jó viszony a bérlőkkel” – mondta dr. Molnár Anita alpolgármester, amikor köszöntötte a résztvevőket, akik között ott volt Bene Zsolt ezredes, városi rendőrkapitány is. Kósz Ágota azt bocsátotta előre: lehetnek a múltból hozott sérelmek, de igyekeznek ezeket a sebeket begyógyítani, már ez a találkozó is többek között ezt a célt szolgálja és talán segít ebben a hely szellemisége is, hiszen a villa építtetője, Thanhoffer Lajos orvos volt…
„Évek óta nem volt ehhez hasonló szezonindító találkozó a kft. és a sétány vállalkozói között, örülünk a közös gondolkodásnak, ez egy újfajta együttműködés kezdete lehet, hiszen mindahányan úgy látjuk, hogy közösen gondolkodva többre megyünk” – foglalta össze a vállalkozók véleményét a végén Varga Tamás.
„Mindenképpen ezzel a bérlőtalálkozóval szerettem volna indítani a szezont, a Balaton-parti Kft. kiszámítható partnere szeretne lenni a bérlőknek, a korábbiakhoz képest jóval nagyobb nyitottsággal, új alapokra helyezve az együttműködést – mondta a találkozó után Kósz Ágota a Siófoki Híreknek. – Elmondtam az üzleti partnereinknek, hogy azt szeretnénk: mindenki csak annyit fizessen, ami az ő működéséhez szükséges (a fizetendők ugyanis gyakorta szóba kerültek a vállalkozók részéről, így a parkolási és behajtási díj, vagy a teraszbérleti díj), ez legyen tervezhető számukra, nekem ugyanakkor az a feladatom, hogy önkormányzati kft.-ként jól gazdálkodjak a ránk bízott közvagyonnal, a szolgáltatásaink ellenértéke megtérüljön. Sikeres szezont kívántam a vállalkozóknak, azzal az ígérettel: a nyár után újra leülünk, hogy a hosszú távú elképzelésekről, lehetőségekről (így például a következő években lejáró bérleti szerződésekről, vagy a bérlemények felújításáról) egyeztessünk.
A Balaton-parti Kft. ügyvezetője azt is bejelentette – amellett, hogy elkészült a társaság új logója, pünkösdre pedig megújul a honlapja is –, hogy míg a Nagystrand pünkösdtől, a sóstói strand csak június 15-től lesz fizetős.
F. I.
További képek a Siófoki Hírek Facebook-oldalán:
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=...