HírekKultúrmisszió a magyar zsinagógák emlékéért

2020.01.23. 18:58

A siófoki születésű Kálmán Imre szülőházában nyílt meg a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség Őrizz és emlékezz című vándorkiállítása a magyar kultúra napján. 

- Ez a kiállítás az Őrizz és emlékezz címet kapta a magyar kultúra napján, mert meg kell őriznünk a hitünk mellett az értékeinket, a kultúránkat, a Himnusz azoké is, akik Mózes tanításai szerint élnek és gondolkodnak. Ez a kiállítás egy olyan magyar-zsidó szülőházában nyílik, aki bármerre ment, soha nem tagadta meg a hitét, és nem tagadta meg a magyarságát – emelte ki megnyitó beszédében Laki Judit, a Kálmán Imre Emlékház és a BRTK Könyvtár igazgatója.

A tárlat Siklósi Eszter Judit gobelinkészítő alkotásainak ad otthont, a kézimunkák aprólékos, művészi módon mutatják be a magyarországi zsinagógákat, a vallási rituálékat, jelképeket.

A művész első képe a Zalaegerszegi Zsinagóga 100 éves évfordulójára készült, ezt követték a színes, ma is fennálló zsinagógákat, és a szürke-fekete, már elpusztult gyülekezeti épületeket ábrázoló alkotások.

- Úgy vélem, hogy egy kultúrmissziót valósítok meg azáltal, hogy azokat a zsinagógákat varrom meg elsődlegesen, amik már nincsenek, ugyanis a vidéki zsidóság szép lassan eltűnik a köztudatból. Ezekkel az épületekkel szeretnék a még köztünk élő zsidó emberek előtt tisztelegni, akik a hagyományaikat, kultúrájukat őrzik – vallja Siklósi Eszter Judit.

A gobelinművész képei alapját maga rajzolja meg, és álmodja meg a gobelin anyagra, művészetét tűvarázsnak nevezi, mert a tűvel, cérnával készül az a varázslat, amelyből az elkészült alkotás létrejön.

Az Emlékház falain a gobelinek mellett láthatóak Ketubák, azaz házasságlevelek, Ros Hasana kártyák, a zsidó új esztendő üdvözlőkártyái. Siklósi Vilmos, a Zalaegerszegi Zsidó Hitközség elnökének elmondása alapján a kiállított bélyegeken keresztül betekintést nyerhetünk Izrael állam történetébe, kultúrájába, néprajzába, vallási ünnepeibe, híres magyar zsidó tudósok, személyiségek munkásságába.

A tárlatmegnyitó különleges hangulatáról Dr. Nógrádi Gergely főkántor, operaénekes és Teszter Nelli zongoraművész gondoskodtak, akik a zsidó kultúra zenei ágát elevenítették fel a közönség számára. 

Siófokot testvérvárosi kapcsolat is köti Izraelhez, a testvérvárosi szerződés aláírására 1990 tavaszán került sor Siófok és Netanya között. Netanya adta az alapötletét az Aranykagyló Nemzetközi Folklór Fesztiválnak. A Siófok-Netanya Baráti társaság révén több család között szoros kapcsolat alakult ki. A személyes barátságokon túl a város képviselői is gyakran ellátogatnak Siófokra, a testvérvárosi delegáció rendszeresen részt vesz például a pünkösdi szezonnyitó fesztiválon. A 2018/2019-es tanévben indult útjára a cserediákprogram Siófok és izraeli testvérvárosa között, melynek keretében ősszel a Siófoki Perczel Mór Gimnázium diákjai látogattak el Netanyába, majd tavasszal a netanyai tanulók érkeztek városunkba. Testvérvárosi kapcsolataink szorosabbá tétele jegyében 2018-ban Siófokra látogatott Netanya ifjúsági kórusa, a Tzeirei Hasharon kórus.