HírekKorlátlan utazás a Balaton körül

2021.05.03. 10:32

Május 1-től újból elérhetők a Balaton24 és Balaton72 napijegyek a Máv-Start kínálatában.

MÁV Zrt. május 1-jei közleményéből:

"A vasúttársaság minden évben kiemelten készül a nyári balatoni utasforgalom minőségi kiszolgálására. A szolgáltatásokat az elmúlt években a lehetőségeihez mérten folyamatosan fejlesztette, melynek hatására a balatoni utasforgalom évek óta növekszik. A koronavírus-járvány miatt a tavalyi nyári szezonban az utasszám a korábbi évekhez képest ugyan alacsonyabb volt, de így is több mint 1,7 millióan utaztak vonattal a magyar tengerhez. Ugyanakkor rekordot döntött a kerékpárosok száma, közel 88 ezren vették igénybe a szolgáltatást. Idén nyáron valószínűsíthető, hogy az átoltottság előrehaladásával, illetve a járványügyi korlátozások enyhítésével, feloldásával a hazai turizmus és az ezzel járó mobilitási igény ismét magas lesz.

Mától újra elérhetők az egy, illetve három napra szóló, korlátlan utazást biztosító Balaton24 és Balaton72 napijegyek, melyek a MÁV-START történetének legsikeresebb nyári termékei lettek tavaly, közel 17 ezer utas váltotta meg azokat. A napijegyekkel a Balaton partján, a Tapolca-Sümeg szakaszon és a balatonfenyvesi kisvasúton közlekedő vonatokon, valamint a Balatonfüred és Tihany között közlekedő Volánbusz járatokon is lehet utazni.

A jegyek ára a tavalyival megegyező, a Balaton24 napijegy 990 forintért, 26 éven aluliaknak 660 forintért; a Balaton72 jegy 2490 forintért, 26 éven aluliaknak 1650 forintért lesz elérhető. Az egy és a három napos jegyek megvásárolhatók a MÁV-START pénztáraiban, a MÁV applikációban, a Balaton24 jegyek továbbá az Elvirán és MÁV-START egyes jegyautomatáiban is."

Az illusztrációt készítette: MÁV