HírekDiákok segítik a rendőrök munkáját a Balatonon

2018.08.10. 11:34

A nyári bűnmegelőzési centrumok, ahol diákok teljesítenek szolgálatot, többévnyi múltra tekintenek vissza. Ebben az évben július 2. és augusztus 21. között öt turnusban vesznek részt a táborban középiskolások, akik strandokon és parkolókban végzik prevenciós tevékenységüket – áll a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóanyagában, amely pontokba szedte, mire figyeljenek a nyaralók a leginkább.

Visszatérőn ellenőrzik a parton őrizetlenül hagyott táskákat, felhívják a strandolók figyelmét az értékmegőrzők használatára. Másik fő feladatuk a parkoló autók ellenőrzése, lehetőség szerint a lehúzott ablakkal hagyott autók tulajdonosainak felkutatása. Az elmúlt időszakban összesen hét gépkocsi tulajdonosát kellett felkutatni és értesíteni, ami sikerrel járt. Az autók utasteréből nem tulajdonítottak el semmit, azonban egy esetben bankkártyát és lakáskulcsot hagytak elöl a nyitott ablakú járműben. Természetesen ilyenkor a tanulók a tulajdonos megérkezéséig őrzik az autókat, valamint amennyiben jogszabálysértésről érkezik hozzájuk jelzés, azonnal értesítik a centrumvezető bűnmegelőzési szakembert, aki megteszi a szükséges intézkedéseket.

A Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság a témával kapcsolatban az alábbiakra hívja fel a figyelmet:

  • A strandoláshoz nem feltétlenül szükséges használati tárgyakat, bankkártyát, iratokat hagyja otthon!
  • Csak szükséges mennyiségű készpénzt vigyen magával a strandra!
  • Mobiltelefonját, fényképezőgépét, kameráját, gépkocsijának kulcsait ne hagyja őrizetlenül, használja az értékmegőrzőket!
  • Gépkocsiját mindig zárja be, értékes tárgyakat, táskát soha ne hagyjon az utastérben, de még a csomagtartóban sem!
  • Nyaralója, apartmanja ablakait, ajtajait távozáskor mindig zárja be, használja a rendelkezésre álló riasztót is!

Forrás: hirbalaton.hu