HírekA Városnap alkalmából megnyílt a Siófoki Jégkikötő

2019.12.03. 13:36

A műkorcsolya sportág világhírű képviselője, Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó és dr. Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere nyitotta meg a november 29-i Városnapon a Siófoki Jégkikötőt. A több mint 600 négyzetméteres, két jégfolyosóval kibővített jégpálya február 2-ig várja a korcsolyázás szerelmeseit a siófoki Hajóállomáson.

A Hajóállomáson tavaly nyílt meg először a Siófoki Jégkikötő, mely idén még nagyobb területű korcsolyapályával várja a Balaton partjára a korcsolyázni vágyókat.

A jégpálya Városnapi megnyitóján dr. Lengyel Róbert, Siófok város polgármestere köszöntötte az érdeklődőket.

- Tavaly született egy ötlet, amely létrejött kicsiben, és most azt láthatjuk, hogy egy kicsit kiteljesedett, nagyobb volumenben valósult meg. Jelentős mértékben megnőtt a jégpálya alapterülete, több mint 600 négyzetméternyi lett idén. Nem véletlen, tavaly népszerű volt, és kinőtte Siófok azt a pályát. Alapvetően az volt a városvezetés és a Balaton-parti Kft. célja, hogy ezeken a szomorkás téli délutánokon, estéken plusz kikapcsolódási lehetőséget biztosítsunk elsősorban a siófokiaknak, de nagy szeretettel várjuk a környező településekről érkező vendégeket, és nem utolsó sorban mindazokat, akik a következő hónapokban turistaként tartózkodnak városunkban. Meg kell, hogy jegyezzem, nem minden kockázat nélküli a Balaton partjára műjégpályát telepíteni, mert ha éppen olyan a tél, csikorgó a hideg, és beáll a Balaton jege, és kellően vastag, nyilván a korcsolyázás szerelmesei inkább a nyílt területet választják. Viszont, ha visszatekintünk az elmúlt évek teleinek időjárására, azt gondolom, hogy ez egy vállalható kockázat – mondta el a rendezvényen dr. Lengyel Róbert polgármester.

Siófoki Jégkikötő átadójának sztárvendége, Regőczy Krisztina olimpiai ezüstérmes, világbajnok műkorcsolyázó Siófokhoz és a Balatonhoz való kötődéséről, műkorcsolya pályafutásának kezdetéről, történetéről mesélt.

- Én már a család negyedik generációja vagyok, akik itt töltjük életünk felét Siófokon, több szálon kötődik ez a szerelem a Balatonhoz és Siófok környékéhez. Életem mottója, hogy mozgás az élet. És azt hiszem, hogy a téli mozgási lehetőségek közül, ami a leginkább adott Magyarországon, az a korcsolyázás – hangzott el Regőczy Krisztinától, aki már több éve kiáll a siófoki jégpálya létrehozása mellett, így most nagy örömmel fogadta a Jégkikötő megnyitását. - Ez a környezet, ez a helyszín, és ez a pálya egy fantasztikus dolog, élvezzétek ki, ameddig csak lehet – tette hozzá a világbajnok műkorcsolyázó.

Regőczy Krisztina egy jó tanáccsal is szolgált a megnyitón részt vevő gyerekeknek, akik az ünnepség után ki is próbálták a jégpályát:

- Ha úgy érzitek, hogy el fogtok esni, akkor gombóccá kell válni, nem megfeszülni, hanem gurulni!

A jégpályán a tavalyi évhez hasonlóan a siófoki iskolák diákjai és az óvodások is ingyenesen korcsolyázhatnak majd hétköznaponként 10-15:00 óra között. A siófoki lakosok 50%-os kedvezménnyel válthatnak jegyet lakcímkártyájuk felmutatásával. A pálya mellett korcsolya bérlési lehetőség és téli finomságok várják majd a Siófoki Jégkikötő látogatóit.